Author: Luca

LEVENDULA ÉS ÉN

Bevallom,nem mindig szerettem a levendulát. Próbálkoztam a kirakodóvásárokon beszerezhető illatpárnácskákkal,de az az erős aroma,ami áradt belőlük, inkább orrfacsaró,mint kellemes volt. Egyik nyáron Balatonon nyaraltunk,mikor is kaptam két kis cserép levendulát. Nagyon kellemes illata volt. Nem erre emlékeztem. Miután hazaértünk a nyaralásból el is ültettem a kiskertünkben. Mára már több tőre szétszedtem. Hatalmasra megnőtt,vonzza a szebbnél szebb pillangókat,méheket és egyéb bogarakat. Mindig hagyjunk magunknak időt és esélyt🙂. #levendula #illat #otthon

ÉRIK A PARADICSOM-CSOM…

Hosszú várakozás után, elkezdtek beérni a paradicsomok. Sajnos az esős, hűvös június lelassította a folyamatokat, de végre eljött ez az idő… 🙂

GRILLEZZÜNK CSAK BÀTRAN

Nekünk a tàrcsa jött be a legjobban,mert nem csorog bele az épp készülő finomsàg leve vagy zsírja a szén közé.
Bàrmit rà lehet tenni a grillre,amit csak szeretünk. Hatàr a csillagos ég.

Kell ennél finomabb?🌞
Cékla,hagyma,kolbàsz…

BODZA,AZ IKONIKUS NYÀRHIRDETŐ

Nemcsak az illata,íze miatt szeretjük. Lehet belőle gyógyhatàsú teàt is készíteni,mely kivàló a megfàzás tüneteinek enyhítésére,vagy éppen vérnyomàscsökkentő hatàsát is ki lehet használni.
Most egy hàzi bodzaszörp receptet osztok meg,mely jó szórakozás nyújt,ha a gyermekünket is bevonjuk a szedésébe és elkészitésébe.                                                                            Íme:

– 10-12 bodzavirág
– 5 evőkanál citromlé
– 2-3 db lime, vagy citrom felkarikázva
– 2kg cukor, ízlés szerint (lehet kísérletezni mézzel is,ebből nem kell 2kg)
– annyi víz, amennyi ellepi a virágokat a lábosban
A virágot bogártalanítjuk, óvatosan lemossuk!
A hozzávalókat összekeverjük egy edényben. (olyat válasszunk, amit 4-5 napra nélkülözni tudunk)
Miután letelt a 4-5 nap, üvegekbe szűrjük át. Azonnal fogyasztható és a spájz polcán sokáig is tárolható.
Tálalásnál citromkarikákkal díszíthetjük, ízlés szerint 1-1 fagyasztott epret is beledobhatunk a pohárba.
Egészségére mindenkinek!
 

VIRÀGOT A VETEMÉNYESBE

Nemcsak akkor szép a veteményes,ha egyenes sorokba rendezzük,vagy kigazoljuk. Érdemes megfontolni viràgok ültetését a sorok végére,közé. Ez mind a szemnek,mind a léleknek gyönyörködtető,azon kívül illatuk méhecske hívogató.

RÀGCSÀLÓK ELFOGÀSA FELSŐFOKON

Fontos,hogy a kertünkben lévő kevésbé hasznos ràgcsàlókról is gondoskodjunk. Mindenki tapasztalhatta màr,milyen kellemetlen kàrokat tudnak okozni.
Milyen módszerekkel lehet kordàban tartani a ràgcsàlókat?Lehet venni különböző csapdàkat,de a legjobb,ha macskàt tartunk.Teljesen bio. Jópofa.Gyerekek nyúzhatjàk. Megfogja az egereket, patkànyokat.

KUTYÁVAL IS LEHET SZÉP A KERT

Két kutya gazdáiként szükségünk van „ebbiztos” ötletekre a kertben. Az egyik ilyen, az első és hátsó kert elválasztása egy kis kerítéssel. Azért is volt fontos, mert nem szeretnénk ha a pipikhez, veteményeshez valahogy hozzáférnének. 🙂

Több kérdés megfogalmazódott ezzel kapcsolatban bennünk: milyen növényeket ültessünk, hogyan alakítsuk ki a pihenő részt, szabad földbe vagy cserépbe ültessünk, használjunk-e virágállványt…Az nyilvánvaló volt, hogy apró kerti díszek nem kerülhetnek be az előkertbe. Azt is tudtuk, hogy fákat is szeretnénk, mert nyáron nagyon jó árnyékot ad, de legyen sok gyümölcsfa is.Hogyan fogunk „mindent is” belerakni a kertünkbe?Főleg úgy, hogy van két kicsinek egyáltalán nem mondható vahúrunk. 🙂

KERTI MERENGÉS

Hogyan lehet mai rohanó világunkban megállni, megpihenni, teremteni, enni finomakat, széppé tenni környezetünket, miközben éljük a hétköznapjainkat. Kert, mámor, boldogság…

ITT A TAVASZ

A kerti munkák elkezdődtek. A metszésen és az első tavaszi permetezésen már túl is vagyunk…itt az ideje a veteményes elkészítéséhez…határ a csillagos ég…fantáziára fel…

KEZDETEK

Nyolc évvel ezelőtt született meg az ötlet a honlappal kapcsolatban. A családi brand, a „Luca-lekvárja” kislányunk születése után, az első közös lekvárok elkészítésénél kelt életre, melyeknél másfél éves korától hokedlin állva segített kavargatni az ínycsiklandó eperlekvár kezdeményt…és innentől kezdve nem is volt kérdés merre felé tartunk…