2.rész

Családunk egy Budapesttől nem túl távoli kisvárosban székel. Telkünk nem túl nagy, de elég , hogy mindenkinek jusson “játszó tér”. A Kicsi, oldalunk névadója homokozót és csúszdát kapott. Nyáron pancsolós medencével kiegészítve. A Nagy árnyas lombok tövében megbújó puha hintaágyat. Második naptól a ház őrzőitől el kellett kerítenem, mert nem hagyták pihenni a vándort : kicsi szívük szeretetét sűrű nyelvcsapásokba sűrítették , ami egy bernáthegyi esetében nem sokáig bírható.:-) Egyébként mély barátság van mindünk közt. Véd és dac szövetség.. MIND lányok… Nem mondok többet…
És hátul, egy csinos kerítéssel övezve ott az Öregek (azok mi vagyunk.:-) ) játszótere: A kert.
Eleinte egyedül vonultam el ide. Ez a terep volt az én nyugalmam, váram…a hely ahol jól érzem magam…Azt hittem senkit sem érdekel. Aztán jött a Nagy…Akkor még kicsi volt…Alig tudott járni , de jobban ismerte a csìrázó palántákat, mint sok felnőtt..:-). Csodájára járt mindenki. Remélem…nem is…tudom , hogy mindig jó érzéssel fog bemenni a kertbe. És tudom , hogy el tudja majd látni a családját onnan, ha arról lesz szó..(könnycseppelmorzsolás…távolbanézés…)
Nyilván a Kicsi sem maradhat le semmiről. Érdeklődve, szépen és türelmesen tanulja a dolgokat..Sokszor nem is tudja, hogy éppen tanul. (Ravasz Róka). Félmosoly, mikor a játszópajtásoknak mutatja, hogyan kell könnyedén a legszebb répát kihúzni úgy, hogy ne törjön bele a földbe..
Róluk sokat fogok mesélni.
Annyukot nem én fertőztem meg…Csak teret adtam neki… Naaagy teret…Szeretem , ahogy váratlan és szokatlan dolgokat eszel ki. Ügyes. (Néha kritikus , mert szereti az egyeneseket meg a derékszöget..:-) )
Hát így vagyunk mi. Tarts velünk! Induljon hát a kaland!